2009. április 4., szombat

Vivicittán futottunk - vagy legalábbis ott voltunk...

Emlékeim szerint legutoljára általános iskolás koromban vettem részt tömegsport rendezvényen. Lányom hívott, és én úgy gondoltam, elmegyek vele, bár nincs felügyeletre szüksége.

Reggel főztem lencsés rizst, estére pedig Apa gomba-grillezést tervezett, így nyugodt szívvel tölthettem a délelőttöt a városban.

Apa nappalos lévén, nem tudott Istvánkára vigyázni, így őt is magunkkal kellett vinnünk. Neki a motorozás jutott osztályrészül, ami néha önerőből, de nagyobb részt úgy történt, hogy én toltam.

Nem mi voltunk az egyetlenek, akik kisgyermeket hoztak magukkal. Többféle megoldást láttam, de a leggyakoribb a háromkerekű babakocsi volt. Ebben az esetben csak a szülőn múlt a gyorsaság. Volt egy apuka, aki szorosra kötött babahordozóval a hátán futott. Nekem ez a megoldás nagyon tetszett, de Istuka már kinőtt belőle.

Egyetlen problémám volt a futással, hogy a cipőm feltörte a lábamat annyira, hogy hazafelé már papucsban kellett mennem. Ha gyakrabban szeretném ezt a sportot űzni, be kell egy megfelelő lábbelit szereznem :-)

Örülök, hogy részesei voltunk ennek az eseménynek, és már ki is néztem a nevezési lap hátulján a Tiszató körüli 64 km-s kerékpározást (2. Intersport Tour de Tiszató - Biciklizd körbe a Tisza-tavat - május 9-én). Páromnak is tetszik az ötlet, így lehet, hogy ketten megyünk!
Ehhez azért van egy kis edzésem, mert bicajjal járok dolgozni, ez napi 2x7 km tekerés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
 

2009. január 18-tól Free Blog Counter