2009. március 8., vasárnap

Egy márciusi délután

Ma van Gyuszkó szülinapja, most már 10 éves nagyfiú. Riuska barátnője is eljött, és sétáltak egyet a Holt-Tisza partján. Lányomnál csak a telefonja volt, de úgy gondolom, hogy jól sikerült a kép, érdemes közszemlére bocsátanom :-)

Emlékezetes ez a hely nekik: 2005-ben kemény tél volt, februárban még fagyott, és vastag jég borította a tó felszínét. Akkor is kettesben mentek sétálni, és kedvet kaptak egy kis csúszkálásra a jégen - mások korcsolyáztak, nem tűnt veszélyesnek a hely. Aztán elindultak hazafelé a jégen.

Már a tó felénk eső végén jártak, amikor megláttak egy nádcsomót a jég közepén. Gondolták, megnézik. A következő pillanatban már a vízben voltak.

Riuska lélekjelenléte mentette meg mindkettőjük életét. Kabátját és cipőjét hátrahagyva sikerült kimásznia a jeges vízből.

Ekkor döntést kellett hoznia: segítséget hívjon, ezért otthagyja barátnőjét, aki még úszni sem tudott, vagy megpróbálja kihúzni a jeges vízből. Ez utóbbit választotta. Barbi olyan állapotban volt, hogy nem hallgatott Riusra, hogy vegye le vizes ruháit. Ez nehezítette a helyzetet. Többször is beszakadt még lányom, mire sikerült kihúznia. Legalább 15 percet a jeges vízben voltak.

Ahogy partot értek, segítséget kértek egy arra járótól. Azt mondta nekik, menjenek haza... Onnan még több száz méter a házunk.

Megdermedve próbáltak menni. Nagyon nehezen tudtak lépni. Láttak egy kocsit közeledni, és Riuska kiállt elé az útra. Az autó végül megállt, és a vezető megkérdezte őket, hogy mi a bajuk. Haza hozta őket. Mint utóbb kiderült, kolléganőm fia volt a megmentőjük.

Nagyon aggódott a lányokért, még az ügyeletre is bevitte Riuskát, persze csak órákkal később, mikor végre átmelegedett. Barbiért eljött a nagybátyja, mert ők nem itt laknak. Egyikőjüknek sem lett semmi baja.

Először mi voltunk a városban az ügyeleten, az orvos, miután meghallgatta a történetet, azt mondta, életmentő díjat kellene kapnia.
Nem sokkal később barátnőjét is elvitték a szülei az ügyeletre. Az orvosnak ismerős volt a történet...

Tíz évesek voltak akkor a lányok, és nem messze ettől a helytől történt az eset. Barbi megtanult úszni, és azóta februárban ünneplik a 2. szülinapjukat...

4 megjegyzés:

  1. Atyaég! A lányod egy angyal:) Nagyon meghatnak az ilyen történetek, köszönöm hogy leírtad. \o/

    VálaszTörlés
  2. Atyaég! A lányod egy angyal.:) Nagyon meghatnak az ilyen történetek, köszönöm hogy leírtad. \o/

    VálaszTörlés
  3. Hát nem mindig angyal :-)

    Sokszor belegondolok, hogy olyan könnyen elveszíthetjük gyermekeinket - baleset, betegség miatt.

    Minden perc ajándék, akkor is, ha éppen nem értünk egyet valamiben...

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails
 

2009. január 18-tól Free Blog Counter