Egy születésnap margójára

Istvánkának ma van a szülinapja. Gyakoroljuk is szorgalmasan, hogy most már azt kell mondani, hogy három éves, ha megkérdezik tőle a korát. Persze sokkal könnyebb ötöt mutatni az ujjaival, de majd a három is menni fog :-)

Születésnapján orvoshoz mentünk reggel. Hosszú ideig nem volt bölcsiben az ünnepek miatt, 1 hete kezdett járni, és fokozatosan megjelentek a kiütések az arcán. Én ezt a tej számlájára írtam, de úgy tűnik, hogy a háziorvosunk is egyet érthetett velem, mert végre kaptunk javaslatot a tej mentes diétához.

Itt hosszú értekezést írhatnék a tej káros voltáról, de nem vagyok szakember, és ez a bejegyzés most nem is erről szól...

Néhány dolgot azért megemlítek saját tapasztalatomból, akit érdekel, utána olvashat, ezeket már az orvostudomány is elfogadja:
- a legallergizálóbb ételféleségek közé tartozik
- az 1-s típusú cukorbetegség kialakulását elősegíti a korai tejfogyasztás az arra hajlamos gyermekeknél
- egyik legnyákképzőbb étel, ezért rontja a megfázás, nátha tüneteit, hozzájárul a súlyosabb betegségek kialakulásához

Persze lehet, hogy szerencsésebb, ha egy allergia a bőrön nyilvánul meg, és nem a belső szervekben!

Visszatérve Istu születéséhez, fájdalmas emlékeim vannak a 3 évvel ezelőtti éjszakáról. Bár ezek már elhalványultak, csak az évforduló kapcsán jutottak eszembe.

Dacból nem volt fogadott orvosom, így amikor elértem a hivatalosan kiszámított szülési időt, beküldtek a kórházba, ahol előírták, hogy másnap szülök. És ezt tényleg így kell érteni, mert semmi jel nem mutatta, hogy a gyermek megszületne, jól érezte magát ott, ahol volt! Még a magzatmáz is rajta volt, amikor világra jött.
Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a szülész mondta, a lényeg, hogy a vajúdás alatt kétszer vesztettem el az eszméletemet, ami egyébként nagyon jó volt, mert addig nem éreztem a fájdalmat. Persze lehet, hogy nem eszméletvesztés volt, csak a lélek hagyta el egy kis időre a testet, mert nem érezte jól magát :-)

Úgy tűnik, nekem a szülésekhez ilyen élmények kapcsolódnak, mert lányom születése után, annak következményeként nagyon beteg lettem. Magas lázzal feküdtem a kórházi ágyon, amikor egy végtelen nagy boldogságot tapasztaltam. És egy érzés lett rajtam úrrá, hogy még nem halhatok meg, mert dolgom van a földön: szoptatni kell a kisbabámat! Később olvastam halálközeli élményekről, és nekem alagút ugyan nem volt, de minden más igen. Azóta tudom, hogy nem itt van az otthonunk...

Egyébként mindhárom gyermekemet viszonylag hosszú ideig szoptattam (Riuska 17 hó, Gyuszkó 2 év, Istu majdnem 3 év), úgy gondolom, ez az egyetlen dolog, amit általában csak az anya tehet meg. Persze léteznek tejtestvérek, de nem jellemző. Szeretetet kaphatnak mástól is, anyatejet kevésbé. Anyák, szoptassátok babáitokat!