2010. november 30., kedd

Savanyú káposzta - házilag

Nagyon sok olyan étek van, amit egyszerűbb, és gyorsabb készen venni. Ide tartozik a savanyú káposzta is. Nem is akarok senkit rábeszélni a házi készítésre, mert lehet, hogy a piacon van olyan árus, akinek terméke teljesen megfelel az elvárásainknak.

De idén pechem volt a bolti káposztákkal, rászántam magam a savanyításra. Nem nagy adagot készítek, csak egy 5 literes üveg a savanyító edényem, ebbe 3-4 fej káposzta fér bele lereszelve, jól összenyomkodva.

A savanyításról az interneten szedtem össze tudásomat, és a saját szájam íze szerint módosítottam. Már 3 éve készítek telente káposztát, és nem érzem, hogy mestere lennék, de még egyszer sem kellett kidobni :-) Vagyis érdemes próbálkoznia annak, aki kedvet érez hozzá, mert ha időben észre vesszük, hogy valami nem stimmel, még javítható.

Én egyébként egyszerűen sót, köménymagot, és babérlevelet teszek bele. Ebben az esetben a káposzta házi volt, de a csíráztatott gabonából készült kolbászt boltban vettem :-)
(sajnos a gyerekeim ezt nem ehetik, így csak ritkán veszek, marad ebből is a házi készítés)

3 megjegyzés:

  1. Nálunk azóta sikerül jól amióta a Férjem is besegít. Én gyalulom ő meg addig tömöríti az öklével a gyalult káposztát az edényünkben, amíg levet ereszt. Spéci kis edénykénk kluttyogó hangot ad amíg erjed a káposzta, nekem ebben is van valami békebeli, megnyugtató érzés::))

    VálaszTörlés
  2. Tegnap tettünk el újabb adagot, egy nagy fehér savanyúságos vödörben, és most először a párom is segített.
    Nekem az okoz gondot, hogy kívülröl nem tudom megállapítani, hogy az édes káposzta édes-e, vagy csípős?
    Még régen jártam úgy, hogy emiatt csípős lett a savanyú káposztám, most szorgalmasan kóstolom reszelés közben.
    Ilyen kotyogós edényről még csak olvastam :-)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a sózás. Mert általában keveset rakok bele, és akkor nem indul be a tejsavas erjedés úgy tapasztaltam((:: ezért én is kóstolgatom, és ha kell 2-3 nap után picit még sózom.

    Drukkolok hogy kapjál edénykét ::)) Létezik 10 literes változat is, de szerintem ez jobban kezelhető.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails
 

2009. január 18-tól Free Blog Counter