2011. június 30., csütörtök

Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó...

Mondhatnám, hogy a nyersétel találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, hiszen a késői, és gyenge szervezésemnek köszönhetően senki nem jött el, de: találkoztam ismerősökkel, akik nem is hallottak még erről, és volt elég bátorságuk megkóstolni az ételeket!

Életem egyik legnagyobb dicséretét kaptam tegnap, hogy a karfiolos-tökmagos fasírt olyan, mint az igazi! Pedig se hús nincs benne, és még meg sem sült :-)


Édes töltött szőlőlevél
Régóta fejemben járt már a töltött szőlőlevél gondolata, és végre itt volt a nagyszerű alkalom, hogy kipróbálhassam az elgondolásomat. Szedtem szőlőlevelet a kertben, készítettem citromléből, sóból, és egy kevés szőlőmagolajból vízzel összekeverve páclét, és beletettem a leveleket. Első alkalommal - hétfő délután - csak néhány órát pácoltam, majd édes töltelékkel tettem bele. Ekkor még kicsit savanyú volt a lé, és a levél sem volt elég puha, de másnapra az édes töltelék a savanyú levéllel összeért, és egészen jó lett.

Kedden reggel a következő adagnak a páclét kevésbé savanyúra csináltam, és ebben pácoltam a következő adag szőlőlevelet.
Készítettem tökmagos-karfiolos fasírtalapot, és egy részét este a levelekbe töltöttem, az adag másik feléből pedig fasírtokat formáztam, és megaszaltam.
A szőlőleveleket megtöltöttem a masszával, és még némi páclevet öntöttem rá, így tovább pácolódott, és egybeért szerda délutánig. Alig bírtam letenni, annyira sikerült eltalálnom az ízlésemet...

A mákos golyókhoz almát reszeltem, kinyomtam a levét (és megittam), majd összekevertem darált mákkal, beáztatott mazsolával, és egy kevés darált mandulával, mert az javítja az állagát. Fahéjjal ízesítettem, és kókuszreszelékbe forgattam. Csak a képen látható mennyiséget sikerült megmentenem a lányomtól :-)

A feketeribizlit pedig frissen szedtem a kertben.

Kellemesen telt az idő a szökőkútnál, ritka alkalom, hogy csak így üldögélhetek, olvasva, az embereket figyelve, miközben eszegetem az otthoni meggyet, és a töltött szőlőlevelet :-)
Megpróbálok valami kisebb termet beszervezni, de ha nem jön össze, július 12-én is ott leszek!

3 megjegyzés:

  1. Szia Szilvi! En is gondolkoztam azon, hogy mit lehetne kezdeni nyersen a szolo levellel. Nagyon jol hangzik a tokmagos karfiolos toltelekkel toltve - kerlek, ird meg a receptet is! Elore is koszonom,
    Andrea

    VálaszTörlés
  2. Kedves Andi!

    Ha legközelebb készítek karfiolos fasírtot, mérem a hozzávalókat, és elküldöm neked!
    Itt egy régebbi bejegyzésem, ahol írtam erről:
    http://etel-es-elet.blogspot.com/2010/10/variaciok-karfiolra-nyersen.html

    VálaszTörlés
  3. Koszi Szilvi!
    Nem kell nagyon pontosan, csak ugy aranyaiban...Megneztem a regi bejegyzesedet, annak alapjan mar el tudok indulni. Sokszor en is csak kiindulo pontnak hasznalom a recepteket. Eddig leginkabb angol nyelven olvastam nyers etel recepteket, blogokat, most kezdem felfedezni a magyar honlapokat is. Meglepoen sokat talaltam.
    Andrea

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails
 

2009. január 18-tól Free Blog Counter