2011. augusztus 4., csütörtök

Nem csak a Nyersétkezés Világnapja...

Majdnem elfeledkeztem róla, pedig néhányszor én is felmentem Szegedről, hogy ott legyek, erőt merítsek, és vásároljak akkor még nehezebben beszerezhető vega étkeket:

XV. Vegetáriánus Fesztivál - 2011. augusztus 27-28

Emlékeim szerint legutóbb 5 éve voltam a párommal, és az akkor néhány hónapos Istvánkával. Párom ott adott életében először vért, azóta rendszeresen megteszi ezt. (éppen ma is menni készül)

Úgy gondolom, a két esemény nem zárja ki egymást, legfeljebb azoknak kicsit nehezebb részt venni a nyers-potluckon, akik a vega fesztiválon szervezőként/kiállítóként vannak jelen. Gitta például vasárnap reggel 10 órakor tart előadást a nyers étkezésről.

Éjszaka azon gondolkoztam, hogy ha már a véletlen így hozta, szombaton én is elmennék. Vagy nincsenek véletlenek?

Vasárnap (28-án 16 órakor) találkozzunk Szegeden, a Dugonics téren mindazokkal, akikat érdekel a nyersétkezés, és éppen erre járnak :-)

2 megjegyzés:

  1. Hát én most nem tudok eljutni, mert bevállaltam az Unokámat 4 napra hogy a szülei pihenhessenek, ez nagyon jó, de kár hogy pont egybeesik a Vega Fesztivállal.

    VálaszTörlés
  2. Szilvi, nagyon jó lenne, ha fel tudnál jönni a fesztiválra! Olyan régen találkoztunk!
    De ha nem, akkor októberben a Zöldturmix fesztiválra mindenképpen gyere!!!!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails
 

2009. január 18-tól Free Blog Counter